Elképzelhető, hogy nem futunk sokáig. Elképzelhető, hogy hamar lakat kerül a szánkra. Amire készülünk, még csak nem is különleges. Szeretnénk elmondani a véleményünket a világról. Arról a világról, amiben élünk. Nem, nem kívánunk aktuálpolitikát boncolgatni, nem kívánunk részt vállalni a világ megosztásában. Értékekről, irodalomról, tendenciákról szeretnénk beszélgetni, véleményt nyilvánítani, meghallgatni a többieket. Megérteni, hogy miért válik a világ olyanná, amilyen. Miért rohanunk el egy kinyíló virág mellett, és miért állunk meg megcsodálni egy virágot egy plazmatévé kijelzőjén. Kérdéseket szeretnénk feltenni, olyan gondolatokat leporolni, amelyek az olvasót is érdekli, elgondolkodtatja, megmozgatja. Megpróbáljuk lerántani a lepedőt a régi öreg ház falai közé zárt bútorairól, lesöpörni a pókhálót, beengedni a fényt a nehéz bársonyfüggönyök mögül. 

Készen leszünk-e? Nem hiszem. De elkezdhetünk valamit, amit majd befejeznek mások, eközben talán többek leszünk mi magunk is és a kedves olvasó, kommentelő is. 

Közben írunk verset, novellát, a régi íróasztalfiókból előveszünk régebbi darabokat, leporoljuk és megosztjuk. Ha akad vállalkozó kedvű hasonló gondolkodású, az ő véleményét, esszéit, műveit is közkincsé tesszük.

És igyekszünk érdemben vitázni is. Nem, nem vitatkozni. A vita az egészséges véleményütköztetés, érvek és ellenérvek felsorakoztatása, és bár nem feltétlenül követi konklúzió - ezt vonja le a kedves olvasó -, mindenki elmondhatja a véleményét. Vitatkozni természetesen nem fogunk, és egymást személyében érő sértéseket sem hagyunk kint. Hamarosan nyitunk.