Bő tíz éve született egy versem, bohóc címmel. Talán van már tizenkettő is. Elmém mélyében, poros kis borítékban megsárgulva feküdt... A borítékon nincs címzés, nincs feladó, csak létezik a maga egyszerűségében, benne az összehajtott papír, amely a mai napig hűen őrzi a reábízott szavakat. Én pedig - jó költő módjára - soha nem söpröm ki a fiókokat, nem dobom ki valaha született verseimet. Így emlékezni már régen nem emlékeztem e versre, de amikor ma reggel, egy barátom üzenetében megláttam, azonnal összerándult a gyomrom... az én versem. Elolvastam hát a versemet, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy egykor oly jónak tartott rímeim, versszakaim igencsak hibásak, ritmust vesztenek, és itt-ott felfeslett a valamikori díszes borítás...  Bátran állíthatom, nem nevezhető a költészet gyöngyszemének, kezdő rímfaragóként azonban büszkén vállaltam... 

Most - egy tucat év után - újra érzem, hogy mi szülte, mi ihlette, melyik sorban hol jártam, és miért is került borítékba, és miért raktam el egy apró kis fiókba... 

Az újraolvasás után lecsupaszítva, meztelennek érzem magam. Papírra vetettem bánatomat, harcomat, és amikor ennyi év után felbukkan váratlanul a semmiből, egyszerű, nyers megfogalmazásával, akkor eszmélek rá, hogy bár "versészetileg" nem tekinthető páratlan alkotásnak, az eltelt tizenkét évben is bohóckodtam...

A Bohóc (részlet)

A bohóc sír, csak a maszk nevet,
A közönség nem látja… a közönség nevet.
A bohóc sír, de mit tehet?
Úgy tesz… mint aki jót nevet.

Keserédes mosollyal adja elő számát,
Lelkét közben fájdalomekék szántják.
Nevet, kacag, ameddig csak bír,
A közönség azt hiszi, örömében sír.
 

...

Letörli a sminket, elteszi a maszkját,
Még egyszer megnézi a tükörben az arcát,
Lefekszik aludni, csendben elzokogja magát
Nincsen igaz szerelem, nincs egy igaz barát.
 

Szerencsére a legutolsó sorral ma már nem tudok egyetérteni... mert van igaz szerelem, és van igaz barát... szerencsére mindkettőt ismerhetem. 

Köszönet BlajenTM -nek, hogy felidézte ezt a verset...

Ui: Gondolkodtam azon, hogy megcsiszoljam e így tizenkét év után, de egyelőre nem látom biztosan, hogy meg tudnám őrizni az akkori hangulatot...