Éjjel őrült álmok kínoztak. Láttam magamat ahogy újra és újra megpróbálom kitépni a fát a kocsiból, ahogy őrjöngve állok a fenyőfa előtt a fürdőszobánál. Gondolom a láz miatt láttam magamat, ahogy letépem a ragtapaszt a naptárról, ahogyan megvettem a fenyőfákat... annál az embernél akiről már beszéltem... 

Reggel nagyon gyengének és erőtlennek éreztem magam, izzadtam, remegtem. Még csak hét óra volt, nehezen összeszedtem magam, és levonszoltam magam a konyhába, kerestem pár tablettát, meg C vitamint... ittam egy teát, és még mindig nem éreztem magam jobban. Felöltöztem és elindultam a lakásból. A liftben a falnak támaszkodva tudtam csak megállni, úgy remegtek a lábaim.

A kocsihoz érve egy pillanatra megálltam, de arra sem volt erőm, hogy káromkodjak. Este nem húztam vissza az ablakot, úgy álltam meg a ház előtt... Igazság szerint a kocsikulcs is benne maradt. Az éjszakai fagy, és szél megtette a hatását, a szélvédő belül is meg volt fagyva, és hó borította az üléseket mindenhol... Az ülést lesöpörtem, majd beültem. Beindítottam a motort, és bekapcsoltam a fűtést... és vártam. Közben pedig őrülten reszkettem az ülésben. Képtelenségnek éreztem, hogy beérjek, vagy hogy megtartsam a perezentációt.

Háromnegyed nyolckor végre elindulhattam. Az ablak belső feléről lecsöpögő víz valahová elfolyt, tudtam, hogy nem lesz ez jó, de nem volt rá erőm, hogy foglalkozzak vele. 7 óra 55-re beértem. Felmentem az igazgatóságra, ahol már várt a beosztottam. Látszott rajta, hogy nagyon rút ábrázatom lehet. "Megfáztam" mondtam neki. 

Bementünk a tárgyalóba, ahol már vártak minket. Leültünk, a prezentációt tartalmazó pendrive-ot átcsúsztattam a projektort és laptopot kezelő asszisztensnek. Nem fogtam fel, hogy miket beszélnek körülöttem, csak a nevemre kaptam fel a fejem.

Felálltam, és mindenki felé meghajoltam. Röviden megpróbáltam bemutatkozni, majd megköszöntem a lehetőséget. Bemutattam a kollégámat, aki szintén felállt, meghajolt.

Egyik igazgatósági tag megkérdezte, hogy biztosan meg tudom e tartani a beszámolót. Mondtam neki, hogy igen... aztán hazamegyek... helyeslően bólogattak.

Az asszisztens projektorral kivetítette a prezentációmat a mögöttem lévő vászonra. A prezentáció első pár percében semmi nem történt, talán a gyógyszerek kezdtek el hatni, talán az agymunka eredménye, de kicsit jobban éreztem magam, és képes voltam megközelítőleg átadni amit szerettem volna, aztán elértünk a pénzügyi részhez. 

Azt gondoltam, hogy azért ül ki mosoly az arcokra mert elégedettek a számokkal, ettől kissé jobban éreztem magam, és további erőt merítettem belőle. Aztán a távlati tervek következtek. A mosolygás erősödött, illetve a főigazgató előredőlt és feszülten figyelt... Ekkor néztem hátra a kivetített képre én is... Rengeteg fenyőfa és egy ismerős alak jelent meg a vásznon. A fenyőfaárus... de hát hogyan... ? kértem a következő diát, amin ÉN voltam rajta a fenyőfák között!

felrémlett az éjszakai álmom...

Újabb kattintás és egy teljesen ismeretlen dia ugrott be. Olcsó kézi eszközök! felirattal... 

Fogalmam sem volt mit látok, hiszen ezt nem én csináltam... és mit kerestem az előző képen... Az igazgatósági tagok nagyon izgatottnak tűntek a látott ötlet, a számok és értékek miatt... Újabb kattintás, és teljes extázisba estek. Gratuláltak, a főigazgató pedig elismerően bólintott, majd szót kért... Azt mondta, soha nem látott még ilyen bátor és látványos prezentációt, csak számokat, meg statisztikákat, görbéket mutogat neki mindenki, ami mögött semmi érdemi tartalom nincs. (pont ilyennek készültem eredetileg, és szerintem nagyon profi benyomást keltett)... de ez, hogy saját példát mutattam a piaci résről, ez szenzációs, és örül, hogy én leszek az új tag az igazgatóságban!

Fogalmam sem volt hol vagyok, egyre csak zúgott a fejem, kavarogtak a hangok a fejemben, a látott képek, a fenyőfa, az árus, az én fényképem, az álmok...

Fogalmam sincs hogyan értem haza... bezuhantam az ágyba és elaludtam...