Régen írtam, és azóta már a neten is megtalálható (költői siker?)... illene rajta csiszolni picit, pár ritmus és szótaghiba, illetve egy - egy rím sem az igazi... de ez már így marad...
Még valamikor 2006 elején írtam, egy vonat úton hazafelé... szerintem még a papír verzió is megvan... egyszerre született a "kavicsos" verssel...
Ki emel fel, mikor megfárad a lábad?
Ha kezed gyenge, s nem verdes a szárnyad?
Ha szemed csukódik, elszundít a lelked,
Míg gyermek vagy, szülőd viszi terhed.
Ki emel fel, ha sok lesz majd a dolgod?
Könyveid minden nap kezeidben hordod!
Ha nehéz majd a betű, s nehéz a szám,
Szerető kar vigyáz; késő éjszakán
Ki emel fel akkor, ha szívedben a bánat?
Könnyet csal szemedbe, legörbíti szádat.
Ha szerelemnek tüze már égeti a bőröd,
Szerető szív szavát, gondolatban őrzöd.
Ki emel fel, ha oly sok már a munka?
Ha kezed; dolgát, csukott szemmel tudja.
Ha megfáradtan térsz az otthon melegébe.
S neked kell bebújni a szülő szerepébe!
Ki emel fel akkor, ha előtted egy sírhely?
Szemeid égnek, s nyugalmat kell színlelj!
Míg gyermekeid félve figyelnek az égre,
Bánatod súlyától, lélekben rogysz térdre.
Ki emel fel, ha már nincs kihez szólni?
Ha már egyedül kell az életről dalolni!
Ki emel fel, ha elfutsz már a harcból?
Ha elfogyott már minden?
Mondd... ki emel fel akkor?
Lord M.
