Ha a fenti állítás igaz, márpedig miért lenne máshogy, akkor büszkén állíthatom, hogy nemességi szintben, lassan - lassan az uralkodóházhoz tartozom. Még nem tudom melyikhez, de bizonyosan koronahercegnek kell már lennem. Pedig állítottam, az elején, hogy nem magánjellegű blog, hanem a világ kérdéseit akarom / akarjuk boncolgatni, ámde a mostani témát mégis a kályhától kell kezdeni.

(Gyors info : a héten még két következő bejegyzés lesz, és úgyfest kitaláltam egy új ötletet, amivel rendeszeresen fogom bosszantani azt a 4-5 embert aki olvassa is, azt ami itt van)

Axiómának fogadjuk el tehát, hogy a munka nemesít. Legyen az bármekkora apró kis munka, az bizony csiszol a személyiségünkön. Ad hozzá valamit, ha úgytetszik. És felszínre hoz olyan dolgokat, amiket már régen nem elfeledtünk, vagy éppen nem is tudtunk magunkról. Ma éjjel dolgoztam. Nem túl sokszor van ez így, aludni jobban szeretek, de most - mondjuk így - megtettem amit a haza (meg a GDP) megkövetelt. Tehát végigkalapáltam az éjszakát, hős billentyűzetem pedig szorgosan küldte a jeleit a laptop felé, ahol azok katonás rendben forráskóddá álltak össze, és végül egy egységbe forrtak. Mindezt úgy, hogy még egy indulót sem kellett nekik eldúdolni.

Aztán hajnalban végül mégis megálltam kicsit, lelassultam, a lendület megkopott és négyóra után már éreztem, hogy hatalmas ostobaság nem aludni... és ekkor tettem fel magamnak a sorsdöntő kérdést : mégis mi a fenéért maradtam fent hát ennyi ideig? miért nem feküdtem le időben, vagy ha már mindenképpen esti műszak akkor kettőkor... addig még jó voltam biztosan...

Egyáltalán, miért éjszaka, miért otthon? Minden világmegváltó elképzelésem ellenére, miért érzem azt, hogy nekem ezt kell tennem... Miért hagyom én is, hogy az elvárások és a feladatok maguk alá gyűrjenek, és egyáltalán mikor lesz az, hogy már nem teszik...

Szeretem a munkámat ez tény, az is igaz, hogy egy ideje nem alszom túl jól, forgolódásban lassan felveszem a versenyt a közepesteljesítményű mosógéppel. Az is biztos, hogy a programozás - nem városi legenda - nem délelőtt 8 és 11 között a leghatékonyabb... valamikor délután négytől... hajnali kettő háromig... fura, de mégis...

Így tehát hajnali fél ötkor ünnepélyesen lovaggá ütöttem magam, valamint magamnak ajándékoztam a koronaékszereket is, mert nemességben előre törtem. Így jelenthetem, hogy most már a felső tízezer tagja vagyok magam is. 

Ebben az évben már most több extramunkaórám van mint az előző kettőben, pedig azokra azt hittem, hogy az már az orrvérzéses, asztalalá fordulós vég. A munka meg jön folyamatosan, kitartóan támad és kínoz, hogy végezzem el... pénzzel kecsegtet, időt rabol, jövőt épít, jelent rombol... Valahogy le kéne állni... mert magam is mondogatom egyre gyakrabban, "még ez a hónap..." most már garantáltan 10. hónapja számolom... Előtte volt másik 6, az előtt meg még kb hat, és máris 2008-ban vagyok, ahol meg éppen letudtam kétévnyi projektet, hogy belekezdjek egy másikba... ím tehát 2006... mikor abbamaradt egy másik, még 2004ből... ami egészen elvezethető 2002-ig... ahol ugyan mást csináltam, de hasonló intenzitással... és akkor az a 10 hónap inkább 10 év...

És, ez alatt a 10 év alatt...

Ui: Nemesi címerem még nincs, kutyabőr helyett is csak két kissé elnyúlt macskabőr van (reggel nyávogtak is - és szemrehányóan néztek, hogy miért nem az ő hasukat vakargatom). És innen jelenthetem : Nemesnek lenni fárasztó...