Mindjárt ide is vehetném József Attila versét, de ő 32 éves korában lepte meg magát egy versikével a kávéház egy szegletén... Nekem nem adatik kávéház, hogy megemlegessem az eltelt 30 évemet... Nem is érdemlek kávéházat, hisz költőnek is botcsinálta volnék, s bár némely rímem még szigorú (bár javító szándékú) korrektoraimtól is elismerő csettintést váltott ki, azért nem hinném, hogy verselésem több egyszerű farigcsálásnál.

Így nem lettem költő 30 éves koromra... Hogy író sem lettem, az is tisztán világlik, hisz írásaim a novella szintjét soha nem lépik át, s egy kisebb regényecske ugyan mégis akad, áldassék az úr neve, nem vetemednék arra hogy vállajam.

Így nem lettem író, 30 éves koromra... Katona voltam valaha, de megragadni ott sem tudtam én, egykor fiatal, szép legény... A hon védelme meg nem fogott, míg gyermekem gagyogott... Így letettem a fegyvert, mint fentebb a lantot, Nem díszőség őrzi majd a hantot... miben én leszek...

Így nem lettem katona, 30 éves koromra... Gondoztam hát hajléktalant, voltam szociális munkás, és tapasztaltam, miként lehet lecsúszni olyan mélyre az élet mocsarában, ahonnan már visszaút nem igen lehet... Nem nekem találták ki azt sem...

Így nem lettem szociális munkás... Próbáltam raktárban, próbáltam üzletben. Kerestem a helyem üzletkötőként, házaltam, próbáltam vállalkozni... Se így, se úgy nem találtam a helyemet... egy betegség pedig végleg elterelt e pályáról...

Így nem lettem vállalkozó, 30 éves koromra... Hogy bank alkalmazott sem maradtam soká, azt eldöntötte a sors, a csillagok állása, néhány főnök és a mérhetetlen igazságérzetem. És a lázadozásaim. Ha egy rendszer arról szól, hogy mindenkiből préseljünk ki mindent, ott megint nem maradhatok soká...

Így nem lettem bankár... Tanári pályám is rövidúton futott zátonyra, miként sok más próbálkozásom is... Az a néhány óra amit tarthattam elég volt ahhoz, hogy a pálya minden kellemetlenségét megérezzem, és hamar mondjam azt, hogy ezt nem kértem...

Így nem lettem tanár...

Mi lettem hát? 30 éves... túl számtalan munkahelyen, megpróbáltatáson, pofonon és ölelésen, haragon és szereteten. Megküzdve a napi életbenmaradásért pénzügyileg, egészségügyileg. Kipróbálva a fényűzés néhány pillanatát. Ha kell, eszem a padlón, ha úgy alakul nem elég a kristálypohár sem.

30 évben sűrítve megtalálható egy élet, amiből aktívan, a magam útját egy tucat év távlatából alakítom. Elbohóckodtam majd tizenöt évet az életemből, és ez a tervem a következő hetvenre is. Hogy hol vagyok? valahol a céljaim és a startvonal között. Jó úton.

***

Pár napja megkérdezték, mit szeretnék a 30. születésnapomra ajándékot... Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy semmit. Mindenem megvan, amire vágytam, amit el mit el szeretnék érni.

Hogy pontosan mik is ezek? Nos, maradjon meg titoknak.