A Megváltás Zrt után, gondolatban továbbvezettem a fonalat. Ha elhihetjük, hogy megváltást nyerünk egy telefonnal, és történetünkben kézzelfoghatóvá tettük a gonoszt, akkor legalábbis biztosak lehetünk benne, hogy létezhet a felsőbbrendű akart is. Nevezzék azt bár Istennek, Jehovának, Allahnak... Egyisten hitünk, mely átfogja az eltelt kicsit több mint kétezer évet, és szépen kiszorította az európai kultúrákból a politeizmust, talán nehezen fogadja be, hogy ebben a műben, istenekről beszélünk. Nem számít azonban eretnekségnek, irodalmi fogásként. Nem vonunk kétségbe egyetlen vallást sem. Sőt, a magam részéről akár azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy mindegyik istenség létezik. Egy helyen, egy rendszerben. Menny, Nirvána, Égi királyság... nevezzük bárhogyis.

 

A történet ebből a szempontból tovább lép a Megváltás Zrt történetén, az idő múlásával hagyjuk hogy fölénk emelkedjék a rendszere, és a tudomány előrehaladásával, megtudhatjuk, hogy hol lakoznak az isteneink... Márpedig az ember vak, és az ismeretlent legyőzni kívánja. Kirobban tehát egy isten - ember konfliktus...

Miként a mennyben...

Szerző: Lord_M_  2010.08.13. 10:19 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://radish.blog.hu/api/trackback/id/tr812218545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása