Reggel, az ágyam felett lévő tetőablakon kopogó esőcseppek ritmusára ébredtem. Szeretem nézni az ablaküvegen koppanó cseppek szétterülését, ahogy lassan lecsurog az üvegről. Ez persze csak egy szerencsés hozadéka az ablaknak, ami miatt szerettem volna egy ablakot az ágyam fölé, az az volt, hogy szeretem nézni a zuhanó esőcseppeket, a lassan alá hulló pelyheket, ahogyan a szürke masszából kiválnak az apró fehér pamacsok és aláhullanak... Tiszta égboltnál pedig a csillagokat. Gyerekként mindig szerettem volna plafonra ragasztani apró csillagokat, de szüleim soha nem engedték. Így magamnak valósítottam meg, de nem holmi műcsillagocskákkal, hanem az éjszaka bársonyában ragyogó valódi csillagokat. 

A kopogás mellett azonban valami furcsa szagot éreztem, ami egyre jobban elvonta a figyelmemet a kopogásról. Felkeltem az ágyamról, és növekvő gyanakvással szimatoltam. Lehetetlennek tűnt amit érzek... Orrom a fürdőszoba felé vezetett. Szinte remegett a lábam amikor megálltam az ajtó előtt. Valahogy baljós érzéseim voltak. Olyanok mint amikor az ember tudja, hogy az ajtó mögött ott áll láncfűrészes gyilkos. Szinte hallja az ember a lélegzését... vagy amikor az ember a főnöke elé megy... 

Kilöktem az ajtót... lélekben már tudtam, hogy mi vár ott, mégis sokkolt a látvány. Előszzör értetlenkedtem. Aztán csak álltam és néztem... aztán ordítottam. 

Ilyen márpedig nem létezik. És mégis. Ott áll a kádban, fehér hálójában összefogva, de félreérthetetlenül ott áll. Egy fenyőfa... Nem is kicsi, olyan két méteres lehet... miután egy pillanatra lehiggadtam, visszacsuktam a fürdőszoba ajtaját.  Agyam lázadt, és nem volt hajlandó elfogadni amit látott. Visszamentem a konyhába. Leültem az egyik székre és próbáltam racionális magyarázatot találni arra, hogy mit keres ott a fenyőfa ahol van. A Takarítónőm kezdett egyre hihetetlenebbnek tűnni. Vékony törékeny asszonynak tűnik, idős is. Nem hittem hogy idejét és pénzét arra áldozná, hogy ilyen dolgokkal bosszantson.

Viszont a fenyő nem maradhat. Gyorsan megittam a kávémat, felöltöztem és földöntúli undorral újra a fürdőszobába mentem. A fenyő még mindig ott állt. Bőrkesztyűmet nem akartam tönkretenni, bár nem is találtam sehol sem, egy régi síkesztyűt vettem elő, és azzal ragadtam meg. Kivontattam a lakásból, de a liftbe éppen csak befért. Levittem és a konténerbe dobtam.

Diadalmas erő öntötte el mellkasomat, éreztem ahogy nő bennem a győzelem mámora. Aztán a távolban felcsillant valami megoldásféle is, de még gondolkodnom kellett kicsit... A munkahelyemen nyugalom volt, a bejáratnál egy mikulás maskarába öltözött alak várt, és mintha csak gyerek lennék, szaloncukrot kínált... rámordultam, amitől egyszeriben visszahőkölt e piros kabátos hószakállú ördög. Valamelyik biztonsági őre lehetett a cégnek, mert ugyanazt az italszagot éreztem mint bizonyos napokban a parkolóházban az őrbódé előtt elhaladva.

Egész nap nem történt semmi, kivéve, hogy a felmondott igazgató, megható levélben köszönt el mindannyiunktól. Megnevezte javasolt utódját is, legnagyobb megdöbbenésemre az én nevem szerepelt a levélben. Percekkel a levél törlése után kezdtek távolban lévő, soha nem ismert kollégák gratuláló levelei megérkezni. Az első párra még válaszoltam, hogy igazán kedves, de ez csak egy email, engem még senki nem keresett meg, nem is tudtam róla... aztán beláttam, hogy ez pont olyan levél, amit akkor is írnék ha nem így lenne. így a legtöbb levelet olvasatlanul töröltem eztán.

Délután rohantam haza, hogy a takarítónőt elcsípjem. Fél háromra otthon voltam. A takarítónő még a fürdőszobában tüsténkedett. Amikor beléptem igencsak meglepődött. Azt mondta nem emlékszik, hogy valaha is korábban hazajöttem volna. Szigorú arccal felelősségre vontam a karácsonyi rajzokért, és megemlítettem neki a fenyőt is. Értetlenkedett, hogy ő biza nem rajzolt semmit sehová, talán 20 éve nem rajzolt semmit sem már... A fenyőfát meg egyáltalán nem értette. Mikor mondtam neki hogy reggel volt itt egy fenyőfa. Tétován körülnézett, hogy amikor ő megjött akkor már nem volt itt, és igazán megdöbbentő, hogy lopással vádolom. Milyen lopással? most rajtam volt az értetlenkedés sora. Hát persze, hogy félre értette. Mikor mondtam neki, hogy reggel volt itt egy fenyő, akkor azt hitte, hogy most rajta keresem, hogy hol van. Megnyugtattam, hogy lopással én nem vádolom, a fát magam dobtam ki reggel. Kikerekedtek a szemei. Azt nem értem, folytattam, hogy mit keresett itt reggel a fa. Láthatólag ő sem értette. Mindenesetre nem rúgtam ki. Az látszott rajta, hogy a tavalyi eset megbántotta, de egyre hihetetlenebbnek tűnt, hogy az ő keze lenne a dologban.

A nap hátralevő részében egy parányi biztonsági rendszer összeszerelésével foglalatoskodtam. Kis kamerát kötöttem az egyik tenyérgéphez (ilyenekkel foglalkozik a cégünk). Előnye, hogy nagyon kicsik, alig fogyasztanak. Úgy raktam fel, hogy éppen ne látszódjék, de lássa a folyosót ami a bejárati ajtóhoz kapcsolódik, így ha valaki újra bejön tudni fogom ki az...

lezuhanyoztam, de még mindig éreztem a fenyő átható illatát... aztán aludni tértem. Sokáig forgolódtam, szinte reméltem, hogy valaki belopózik, és akkor lefilmezem... 

valamikor hajnali három körül aludtam el...