- Meg kell mondjam neked, én sosem rajongtam Timért. Már fiatal korában is mindig mindenbe beleütötte a orrát, és meg nem állta, hogy tanácsokat osztogasson. Még hogy bölcs. Én mondom neked, bolondok voltunk mind, hogy elfogadtuk őt a Kódexek írójának. Minden sületlenséget beleírt az, úgy igaz ez, mint ahogy ez a kemence itt áll mellettem.
Ren még sosem látta ilyen indulatosnak Hait. Ősz hajszálai most rendezetlenül álltak, köténye lisztes volt és ahogy rakta be a nyers tésztát a kemencébe, egyre csak tovább zsörtölődött.
Ren továbbra is a kemence alatti tüzet nézte. Mikor Hai megállt egy pillanatra, megtámaszkodott a lapátján, ránézett Renre.
- De hát miket is magyarázok neked, úgyse figyelsz. Bolond volt a gazdád. Nosza, egyél még egy süteményt. - azzal Ren elé tolt még egyet a kedvenc süteményeiből. - De azért félre ne érts Ren, én nem örülök neki hogy meghalt. Nem mondom, elég öreg volt már, öregebb mint én - nevette el magát Hai - de azért még nem volt itt az ideje.
Hai megállt, aztán a mosoly megint grimaszba változott.
- Ugyanakkor nem is csodálkozom rajta. Azok után amiket tegnap mondott, nem csodálnám ha valaki az éccaka fejbe kólintotta volna.
Rent mintha áramütés érte volna. Ránézett Hai-ra.
- Ugyan ki tenne itt bárki ilyet? - kérdezte meglepetten
- Nohát kedveském, annak ellenére, hogy az öreg Hait mindenki habókos öregasszonynak tartja, van nekem szemem, és a sütnivaló sem merül ki a tojásban meg a lisztben, ha érted mire gondolok. - és megkopogtatta a halántékát a mutatóujjával.
Ren bólintott. Rámosolygott az öregasszonyra.
- No meg azt is tudom, hogy te sem vagy annyira elveszett, mint ahogy itt sokan gondolják rólad. Mert hát tényleg egy kicsit ábrándos vagy, de hát megvan neked a sütnivalód, különben Tim sem vett volna magához.
- Ha azt kiderítenénk - folytatta Hai, miután kivett két lángost a kemencéből - hogy kinek üzent tegnap Tim, szerintem közelebb lennénk a megoldáshoz. Mert, hogy üzent valakinek abban is biztos vagyok. Na majd kicsit nyitva tartom a szemem.
- De hát Hai, hiszen lehet, hogy semmi ilyenről nincs szó, egyszerűen csak meghalt mert eljött az ideje - szólalt meg kissé álmosan Ren.
Hai megállt, visszarendezte haját a kendője alá. Ránézett Renre.
- Lehet fiacskám, lehet.- legyintett - Akár még így is történhetett. De Tim tegnap nem olyan volt, mint aki halni készül. - Egy pillanatra megállt, lapátjára rendezett két kenyeret, majd betolta a kemencébe és folytatta - Láttam én már sok embert meghalni, haj de még mennyit. És megmondom neked, hogy Tim nem úgy tűnt, hogy pár órán belül itt hagy minket. Nem, nem... megismerem én a halál közelségét, hiszen nekem sincs már túl sok hátra, talán egy két tél.
Mire visszanézett, Ren már nem volt az asztalnál, éppen becsukódott mögötte az ajtó. Hai az ablakból látta, ahogy Ren fut a folyó felé.
- Gyermek, gyermek. - szelídült meg az arca - sok mindenkit becsaphatsz, az öreg Hait nem tudod becsapni. De sok csúfság volt már ebben a faluban. Öreg gazdádat pedig valaki áttessékelte a másvilágra.
Azzal visszafordult a kemencéhez, hogy néhány kenyeret és lángost kivegyen. Eközben eszébe jutottak a fiatalabb évei, mikor Tim még csak Kal segédje volt.
- Hogy mennyit fontoskodott, futkosott... - Hai elnevette magát, megállt egy pillanatra - És persze mindig megjelent nálunk... - Tim, amennyire kotnyeles voltál, bátorságod mégsem volt a lánykéréshez... - Ekkor hirtelen eszébe jutott a tegnap esti vacsora, és egycsapásra összeállt a kép előtte.
Ekkor kinyílt az ajtó.
- Na mégis visszajöttél? Jó hírem van Ren, rájöttem - aztán megfordult, arcáról egycsapásra eltűnt a mosoly, helyét a riadt félelem vette át - Te voltál!
Aztán elsötétül a világ, Hai élettelenül csuklott a össze a kemence előtt.
